Törökország:
Törökország az a föld, amelynek változatossága mindenkit rabul ejt. Kicsit Európa, kicsit Ázsia, gyönyörű Riviéra türkizkék tengerrel, de komor és száraz anatóliai táj is hófödte hegységekkel. Kicsit hettita, görög, az ókori hét csoda némelyikének ötezer éves földje, örmény, kurd és arab is, de mégis igazi török és az iszlám birodalma. Olyan táj, amelyen milliók áramlottak Európa és Afrika felé, amelynek nyugati felén eleink élték a száműzetés keserű kenyerét, amelynek keleti végében a büszke Ararát őrzi Noé legendáját. Ahol egy olyan város várja önt, mint a mesés arany-kék Isztambul, és ahol a magyart is mindig rokonként fogadják.
Törökország, az ezerarcú föld, ahol a hagyományok a mindennapokban élnek. Csábító homokos tengerpartok, gyönyörű türkizkék tenger, hosszú napsütéses nyár, de ezer más látnivalót is tartogat az idelátogatóknak, a számos görög, római, szeldzsuk, ottomán emlékekeket, mecsetet és épen maradt ókori színházat fedezhetnek fel, a káprátazos és a megismételhetetlen természeti csodák mellett, amilyen Pamukkale vagy Kappadókia, mind-mind kísértésbe hoznak, melynek nehéz lenne ellenállni. A titokzatos Kelet, melyet az iszlám és a szimbolikus Boszporusz híd választ el Európától, de mégis oly nyugati, hogy turisták milliói töltik itt szabadságukat. Törökország ezer szállal kötődik nemcsak az európai hanem a magyar történelemhez is. A legismerősebben bizonyára Isztambul és Rodostó neve cseng mindannyiunknak, de Törökország ezer más látnivalót is tartogat látogatói számára. Az elmúlt években egyre több honfitársunk számára válik úticéllá a vakáció idején. Ez talán a török emberek barátságos természetének köszönhető, amellyel a "rokon nemzetnek" tartott magyarokat fogadják Törökország tájain. A Török Riviéra szállodáiban épp oly ismerős a magyar szó, mint egy isztambuli bazárban. Itt mindig szeretik az utazót és rokon lesz a magyar, aki egyszer erre jár, többé sosem felejti.
Isztambul:
Isztambul nem más, mint egy élő, színes, kavargó történelmi illusztráció, amelyben egymás mellett csodálhatjuk meg az év ezredek maradandó alkotásait. A színpompás keleti forgatag, az égbetörő karcsú minaretek látványa, a müezzin imára hívó hangja felejthetetlen élményt kínálnak.
Isztambul (törökül İstanbul, görögül Κωνσταντινούπολις / Konsztantinúpolisz, régiesen Sztambul, előző történelmi nevein Bizánc, Konstantinápoly) több mint 13 milliós lakosságával Törökország legnagyobb városa, annak kulturális, művészeti és gazdasági központja, illetve 1923-ig fővárosa, jelenleg İstanbul tartomány székhelye.A város a Boszporusz és a Márvány-tenger két oldalán terül el, s területileg ugyan csak kisebb része van Európában, mégis európai városnak tartják. Különleges fekvése, római kori, bizánci és oszmán építészeti emlékei, valamint a múzeumaiban és palotáiban fellelhető művészi alkotások révén a turisták kedvelt úticéljává lett.ztambul Törökország legnagyobb, és egyben a világ 5. legnépesebb városa, lakosainak száma 12 millió. A sokszínű, látnivalókban, műemlékekben gazdag várost évente több mint 2 millió turista keresi fel. Különleges a város kulturális kavalkádja, a mecsetek, a templomok, a minaretek, a paloták, a régi és új, a tradicionális, és a modern, a kelet és a nyugat izgalmas keveredése. A látnivalókon túl, különösen izgalmasak a híres isztambuli bazárok, vagy a Boszporuszra irányuló kilátás is.
Isztambul:
Város a Boszporusz partján, ahol kontinensek és kultúrák találkoznak. Híd fizikai és átvitt értelemben Európa és Ázsia között. A történelem egyik legtöbb kultúrának helyt adó, ma is működő metropolisza, ahol az égbetörő minaretek, kupolák, keresztény templomok, múzeumok, szerájok, fürdők, szultáni paloták és a varázslatos keleti fűszerek illatával terhes bazárok látványa elbájolón keveredik a modern nagyvárosi lét forgatagával.
Isztambul, vagy ahogyan régen hívták Konsztantinúpolisz több mint 12 milliós lakosságával Törökország legnagyobb városa és annak kulturális központja is. 1923-ig volt az ország fővárosa. A város a Boszporusz és a Márvány- tenger két oldalán terül el. Különleges fekvése, római kori, bizánci és oszmán építészeti emlékei, valamint múzeumai turisták úticéljává tették. Népsűrűsége 2420 fő/ km2, ami jóval magasabb a törökországi átlagnál. Isztambul építészeti szempontból is magán viseli történelmének sokszínűségét. Rengeteg mecset, templom, zsinagóga, palota, vár és torony várja a látogatókat. Világszerte ismert épületek állnak itt, mint Hagia Szophia székesegyház, a Kék mecset, a Dolmabache palota stb..